Bepanaszolták a tokaji borászokat
Olyanok, akik a borászok többségével ellentéten támogatnák a Szerencsre tervezett szalmatüzelésû hõerõmû megépítését. A panaszlevél aláírója szerint a termelõk a vegyszerek használatával, a mûvelési módok megváltoztatásával ártanak azoknak az értékeknek, amelyek miatt a vidék megkapta a világörökségi címet. A borászok képviselõje szerint már régóta a jelenlegi termelési módot alkalmazzák a borászatok.
A panaszlevelet jegyzõ Runda István, a 2008-ban bezárt cukorgyár szakszervezeti bizottságának elnöke volt. A Francesco Bandarin igazgatónak címzett beadványban egyebek mellett azt kifogásolja, hogy nem követik a hagyományokat, ezzel pedig károsítják a Tokaji Világörökség védendõ értékeit a vegyszeres védekezést és gyomirtást végzõ, uniformizált nagybirtokok, valamint a fûtött borházakban, tartályos (reduktív) borkészítésre szakosodott borászatok. Mindezeken túl a termelõk égetik a venyigét, ami szennyezi is a környezetet. Runda István a Független Hírügynökséggel azt közölte: célja nem a borászatok bemártása volt, hanem fel akarta hívni a figyelmet egy esetleges UNESCO-látogatás esetén azokra a megóvandó értékekre, amelyek miatt megkapta a világörökségi címet a térség. A Független Hírügynökség információi szerint egy szerencsi civil szervezet is hasonló tartalmú levelet küldött a világörökségi központba.
Minderre Takács András a Tokaj-Hegyalja Fejlõdéséért Egyesület ügyvezetõje azt válaszolta: a borászat egy folyamatosan változó, dinamikusan fejlõdõ mezõgazdasági ágazat. 2002-ben, amikor Tokaj és térsége a világörökség része lett, már a jelenlegi birtokviszonyok voltak és a mostani mûvelési módokat alkalmazták a termelõk. Hozzátette: a borászatok törekvése, hogy az értékes, de korábban otthagyott területeket ismét mûvelés alá vonják, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a rendszerváltás után a tokaji bor ismét a világ élvonalába kerüljön. Mint hozzátette, hazánknak a szerencsi erõmû ügyében 2011. februárjáig kell nyilatkoznia az UNESCO-nak.
A szerencsi szalmatüzelésû hõerõmû építésének terve 2007-ben derült ki, azóta a környékbeli borászatok számos helyen – egyebek mellett az UNESCO-nál – kifogásolták az eredetileg 50 megawattos erõmû megépítését. Ezt követõen a beruházó, vagyis a Hujber Ottó vállalkozó nevével fémjelzett BHD Hõerõmû Zrt. – állításuk szerint – módosította a terveket és egyelõre egy 25 megawattos erõmû megépítését jelentette be. A negyvenmilliárd forintos beruházáshoz az összeg nagy részét hitelbõl kívánta fedezni a befektetõ, ami a Magyar Fejlesztési Banktól származna.
Forrás:
Borsod Online
http://www.boon.hu