Bajnai Gordonnak címzett petíciót adtak át a tokaj-hegyaljai bortermelõk és polgármesterek
Egyebek mellett ezt kérik a tokaj-hegyaljai polgármesterek, a gazdák képviselõi és maga a kereskedõház is, abban a petícióban, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnöknek címeztek és amelyet csütörtök délelõtt Olaszliszka polgármestere, Fekete Gyula adott át a Miniszterelnöki Hivatal elõtt. A petíció átadói azt is szeretnék, ha a termelõk és a cég dolgozóinak a kezébe kerülne a vállalat vagyonkezelése. A petíciót átvevõ Budai Bernadett azt ígérte, záros határidõn belül, valószínûleg még az õsszel érdemi választ adnak a levélben felvetett kérdésekre.
Nem váltotta be a reményeket az a 90-es években végrehajtott részleges privatizáció, amelynek során az akkor még egységes tokaji felvásárló cég egy részét eladták – mondta a petíció átadásán az egyik aláíró Marcinkó Ferenc, a Tokaj Vinum Hungaicum Egyesület elnöke. Jelenleg a hegyaljai szõlõ egyharmadát a TK Zrt. vásárolja fel körülbelül 2 ezer gazdától, a maradék kétharmaddal 80 kisebb magyar és külföldi cég kereskedik. Az elkeseredett gazdák biztonságot szeretnének, ezért lenne fontos, hogy a TK Zrt. lekerüljön a privatizálható állami cégek listájáról és átkerüljön a tartós állami tulajdonúak közé – tette hozzá.
Marczinkó Ferenc szerint a borkombinát privatizációja évek óta napirenden van. A gazdálkodók és a felvásárlók szerint a cég jövõje körüli bizonytalanság hátrányosan érinti a TK Zrt. üzleti kapcsolatait, és ez a kiélezett piaci helyzetben súlyos gazdasági károk kockázatát rejti magában. Például a Tk Zrt. partnerei ritkán hajlandóak hosszútávú, 3 éves szerzõdéseket aláírni, arra hivatkozva, hogy a következõ évben már úgyis mással tárgyalnak majd – tette hozzá.
Az átadott levélben az érintettek azt is kérik, hogy az állami tulajdon megtartása mellett olyan termelõi, dolgozói többségi befolyású vagyonkezelési konstrukció jöjjön létre, amely a nyereség nagyobb részét a társaság fejlesztésére fordítaná. A TK Zrt. arra kér garanciát a vagyonkezelõtõl, hogy a termelõkön és a dolgozókon kívül más többségi befolyást ne szerezhessen a cégben.
Budai Bernadett elmondta: a kormány, azon belül várhatóan a Pénzügyminisztérium megvizsgálja a felvetett javaslatokat, és valószínûleg néhány hónapon belül válaszol rájuk. Kérdésre válaszolva hozzátette: nincs tudomása arról, hogy a jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ tulajdonában lévõ tokaji kereskedõházat privatizálni akarnák.
Forrás:
Magyar Online
http://www.mon.hu