Badacsonyi úton
Csodálatos idõt kaptam arra a hétvégére! Eredetileg úgy terveztem, hogy csak sietve összeszedem a pincészetektõl a palackos borokat és már megyek is haza. Ám ez a káprázatos és csalafinta szép õsz mégis lelassított.
Badacsonytomajon keresztül a római úton kerültem a hegyet és az autómat a Badacsonyi Kutatóintézetnél tettem le. Gondoltam, van még bõven idõm a megbeszélt találkozásokig, addig megmászom a hegyet, s ha tovább nem is, de a Kisfaludy házig és a rózsakõig felsétálok.
Így is tettem! A Szeremley-birtok elõtt már vettem is le magamról a bundás mellénykémet és mire felértem már csak egy nyári öltözködésnek megfelelõ ruha mennyisége volt rajtam. A táj szépsége és az idõ nem csak engem csalogatott ki. Rengeteg túrázó, vagy csak vidáman sétáló kettes-négyes csapattal találtam magam szembe. Megpihentem a Rózsakõ melletti padon, sütkéreztem egy kevesét és elgondolkodtam azon vajon régen is így lehetett? Feljöttek a reformkoriak azokkal a nagy szoknyákkal férfiak önfeledt kíséretében nevetgélve, majd késõdélután lefelé betértek egy-egy házhoz, vagy boros gazdához egy jó pohár borra és beszélgetésre.
Na! Gondoltam én is így teszek azzal a különbséggel, hogy nem ihattam, mert vezettem utána. Elsõ megbeszélt idõpontom visszavitt Badacsonytomajba Bakó Ambrushoz, aki nemcsak saját, hanem egy külföldi befektetõ badacsonyi borait is elkészíti. Épp a préselés utolsó szakaszában fogadott kissé szétszórtan a sok feladattól, de magam is megértem ezt az állapotot. Ilyenkor egy igazi borász átváltozik, vagy átszellemül és mûvész válik belõle! Olyan akár egy igazi bûvész, aki a szõlõbõl csalogatja ki annak legjavát, majd hosszú folyamatokon keresztül igazi izgalmas íz világú bort varázsol a végfogyasztók asztalára. Nem is zargattam sokáig. Visszavitt a következõ találkozóra az autóm Málik Zoltánhoz.
Mondanom sem kell, hogy a szép idõ sok borászt és szõlõsgazdát ilyenkor szüretelésre serkent, nem sétára, mint a fogyasztókat. Viszont Málik Zoltánnal még, ha kevés idõ is jutott, igazán kellemes volt beszélni pár mondatot. Meg is fogalmazódott bennem az a fontos gondolat, ami kimondatlanul sokszor kísért már engem. A magyar ember bor fogyasztását kultúrája határozza meg elsõsorban! Miért mondom ezt? Mert nem tudjuk letagadni, hogy a népmesei motívumokkal még mindig tarkított életünket nem a szájról-szájra hagyomány irányítja leginkább! Így van ez a bor fogyasztásával is! Mert ki ne látogatna úgy el egy boros gazdához, hogy az a mondat elõzi meg a látogatást : ,,ide el kell mennetek! Itt nagyon finomak a borok és szívesen fogadtak.”
És itt jön a nagy statisztika, ami bizony kimutatja, hogy még mindig erõs túlsúlyban van a pincéktõl közvetlen a végfogyasztóknak eladott bor mennyisége a szupermarketek vagy a kereskedõkkel szemben! Elgondolkodtak már, hogy miért? A válasz pedig bennünk rejlik! S nem más ,mint a bizalom. Bizalom azok felé az emberek felé elõször, akiknél az elsõ benyomást megkapjuk és akarva- akaratlanul vissza fogunk térni vagy így, vagy úgy a kínálatukhoz. Tehát a bor bizalmi termék! Bizalmunkkal pedig keressünk meg minél több olyan helyet, ahol a szájhagyomány már pozitívan segített!
Veres Annamária