Az interneten adnák el Magyarországot
Új helyen és új szerkezettel kezdte az évet a Magyar Turizmus Zrt., amely idén is a 2006. évi költségvetéssel megegyezõ összegbõl, 4,65 milliárd forintból gazdálkodhat. A korábban 187 fõs létszámot 136-ra kurtították, kilenc helyett pedig mindössze öt igazgatóság mûködik. Mindezzel mintegy 300 millió forintot spórol a társaság, amit szintén a hatékonyabb marketingtevékenységre csoportosít át.
Felhagynak 2007-tõl azzal a korábbi gyakorlattal, hogy presztizsbõl minden jelentõsebb kiállításon részt vegyenek, mivel azok drágák és csak töredékük térül meg. Idén mindössze 12 nagyobb rendezvényre látogat a társaság, tudtuk meg dr. Róna Ivántól, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatójától. 2006-ban negatív folyamat kezdõdött, s hogy ezt megfordítsák, március végéig új külpiaci stratégiát dolgoznak ki.
Külföldön interneten nyomulnak
A külpiaci marketing során a legjelentõsebb küldõ országokra, tehát Németországra, Nagy-Britanniára, Ausztriára, Olaszországra és az USA-ra koncentrálnak, de hangsúlyos lesz a kommunikáció az ígéretes országokkal, Svédországgal, Dániával, valamint Romániával és Oroszországgal is. A külföldi turistáknak idén Budapestet és környékét, a Balatont, a wellness szolgáltatásokat és a hivatásturizmust ajánlják.
A magasabb külföldi internetpenetrációnak köszönhetõen az online médiumok használatára és az e-kereskedelemre is nagyobb hangsúlyt fektet majd a Magyar Turizmus Zrt., és megújul mind a külföldi, mind a belföldi honlap. „Átláthatóbb, felhasználóbarátabb felületet szeretnénk kialakítani” – fogalmazott Szûcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. londoni képviselõje, aki március 15-ig a marketingigazgatói posztot is betölti.
Az internet nemcsak a szolgáltatások nyújtásában, de a reklámokban is vezetõ szerephez jut, s ennek megfelelõen szervezik át a többi eszköz használatát is. (A színes, nyomtatott kiadványok típusa például csökkeni fog.) Idén is lesz vírusmarketing kampány, amely itthon és külföldön egyaránt futni fog majd.
Zöld- és eseményturizmus a hazaiaknak
A hazai kommunikáció fókuszába idén a zöldturizmus, az egészségturizmus és az eseményturizmus kerül. Az eseményturizmus tervei között szerepel a „Budapest vendégül várja Magyarországot” munkacímû, amely a nyári holt szezonban szeretné a magyarokat a fõvárosba csábítani. Ennek keretében rendezik az idei Torkos Csütörtököt is, amelyre mindeddig 556 étterem jelentkezett a tavalyi 497-hez képest.
A zöldturizmus a tavaly indított „Nagy Ízutazás” tematikus folytatása lesz. A konkrét kampány március végén kezdõdik, ám ennek részleteirõl a szervezõk még nem nyilatkoztak. Annyi bizonyos, hogy elsõ körben a tudatformálásra, azaz például a kirándulás iránti kedv felkeltésére helyezik a hangsúlyt.
A zöldturizmus sikerességének keresztbe tehet azonban a kormány néhány döntése: a természetjárók ötven százalékos csoportos (4-30 fõ + 5 kísérõ) vasúti kedvezményét május 1-tõl visszavonják, márciustól pedig több olyan vasútvonalon is megszûnik a személyszállítás, amely a zöldturizmus célpontjait érinti. A Diósjenõ-Romhány közti mintegy 18 kilométeres szakasz például a nógrádi Kék Túra útvonalát keresztezte.
„Nem tudok mit mondani” – nyilatkozta a fentiekkel kapcsolatban Róna Iván, aki szerint a marketingterv tematikája korábban készült, mint a vasútvonalakat érintõ kormányhatározat. A társaság jelenleg is dolgozik a jövõ évi tematikán, amelyben a világörökségekre kívánnak nagyobb hangsúlyt fektetni.
Forrás:
Mfor
http://www.mfor.hu