Az év borásza lett a Tokaj Kereskedõház fõborásza
Áprilistól Áts Károly, az év borásza csatlakozik fõborászként a megújuló Tokaj Kereskedõház Zrt. vezetõségéhez – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ (MNV) Zrt. kedden az MTI-vel. A közlemény szerint Az év bortermelõje címmel 2012-ben kitüntetett Áts Károly személye garanciát jelent arra, hogy a Tokaj Kereskedõház borainak minõsége tovább emelkedjen és olyan borfogyasztókhoz is eljusson, akik az õ eddigi munkája alapján figyeltek fel a tokaji borokra.
Az egykor a Kertészeti Egyetemen diplomázott, 48 éves mádi borász korábban már 6 éven keresztül dolgozott a Tokaj Kereskedõháznál, most a Royal Tokaji Borászati Zrt.-bõl tér vissza a kereskedõházhoz. Áts Károly vezetésével megújul a borászati terület, aminek köszönhetõen a társaság a magasabb minõségû borok elõállításával újabb piacokon jelenhet meg, javítva ezzel profittermelõ képességét. A közlemény hangsúlyozza, hogy a Tokaj Kereskedõház egyik legfontosabb szerepe továbbra is az integrátori feladatok ellátása, azzal a céllal, hogy a tokaj-hegyaljai termelõktõl a szõlõtermést felvásárolja.
Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. vezérigazgatója szerint a nemzeti társaságok megújulásának egyik zászlóshajója a Tokaj Kereskedõház. Az MNV Zrt. elvárásainak megfelelõen a társaság a szakértelem cégbe vonzásán és az adminisztratív eszközök fejlesztésén túl a minõség fokozásában, illetve a Tokaji márka presztízsének emelésében is jelentõs lépéseket tesz. Ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy Áts Károly fõborászként csatlakozik a Tokaj Kereskedõházhoz – írják a közleményben.
Kiss István korábbi vezérigazgató – a kereskedõház fennállásának húszéves jubileuma alkalmából tartott budapesti eseményen – elmondta: a kivitel visszaesése miatt tavaly csökkent a cég árbevétele az elõzõ évhez képest, összességében mintegy 16 százalékkal. Tájékoztatása szerint a Tokaj Kereskedõház Zrt. 2012-ben 3,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Úgy vélte, hogy 2013-ban a tradicionális piacokon ismét nõ a kereslet a tokaji borok iránt. Így az árbevétel az év végére elérheti a nettó 3,4 milliárd forintot.
Forrás:
Hirado.hu
http://www.hirado.hu