Az EU a magyar borászokra licitál – a közösség pénzén

Az európai borpiac válságban van. Az EU szeretné, ha a borszektor támogatása kevesebbe kerülne, és az európai borok versenyképesebbek lennének. A támogatások rendszere szerintem is rossz. Nem a valós igényekre épül, nem az életképes rendszereket támogatja, megélhetnek vállalkozások csupán a támogatási rendszer kijátszásából. Az iraki háború politikai következményeként a franciák egyik legjobb piaca, az amerikai, visszaesett, s ezzel párhuzamosan az újvilági borok agresszív marketinggel foglalják el a piacokat. Tényleg túltermelés és válság van az EU-ban, de ez ránk nem vonatkozik, így az EU által tervezett módosítások nem segítik, hanem hátráltatják fejlõdésünket.

A mi problémáink mások. Lássuk az arányokat. Az EU-ban 3,6 millió hektáron termelnek szõlõt. Nálunk 60-88 ezren. Részesedésünk 2 százalék körül van! Mikrotermelõk vagyunk. Az EU 400 ezer hektárral szeretné csökkenteni a termõterületet. Ez a magyar terület ötszöröse. Ilyen arányoknál esetleges túltermelésünk csökkentésének adminisztrációs költségei elviszik a lehetséges megtakarítást.

A hetvenes években még 260 ezer hektáron gazdálkodtunk. Ma az elõállított mennyiség csak 3-5 millió hektoliter, annak idején pedig csak a Szovjetunióba közel ennyit exportáltunk. A visszaesés évekkel ezelõtt véget ért, már jövünk felfelé. A ma termelt mennyiség épphogy fedezi a belsõ fogyasztást, sõt helyenként (pl. Szekszárd, Villány) már komoly hiány lépett fel. Az elõállított mennyiség nem tud növekedni. Újítanak fel ugyan ültetvényeket, de ezzel párhuzamosan a minõségi borok termelése nõ, csökkennek a termésátlagok, a hektáronkénti 120 mázsáról 40-50-mázsára. Ez a folyamat játszódott le tõlünk nyugatra is. A minõségi borok aránya 7-8 százalékról 35-40 százalékra nõtt. A borhiány egyik fõ oka ez.

Olcsó asztali borokból is hiány van, fõleg az Alföldön. Az Országos Borminõsítõ Intézet (OBI) megerõsödésével a hamisítás szinte lehetetlenné vált, de amíg egyesek erre alapoztak, elhanyagolták az ültetvényeket, a felújítási támogatások csak papíron hasznosultak, a hivatalosan 180 mázsát termõ ültetvények valójában lepusztultak, a hamisított borok papírozására szolgáltak. Itt jön a korábban felkapott példa: az olasz import. Ha nincs elég szõlõ, nincs elég bor, de van piac, az ügyeskedõ vállalkozó, aki esetleg korábban hamisított bort használt, megoldást keres. Mivel Olaszországból (a klíma, a technológiai, és a túltermelés miatt) 70 forintért lehet vörösbort beszerezni, a megoldás adott. Olasz bor ma is legálisan bekeverhetõ asztali borba, mégis kevés PET-palackos termék van „EU-ból származó bor” felirattal. Egyébként nekünk jobb is, ha magyar címkével kerül forgalomba az olasz bor, mint ha az olaszok közvetlenül foglalnának piacot.

Három további tény igazolja a hiányt.

1. A 2005-ös lepárlási támogatás sikertelensége. A szakma megvezette a minisztériumot, kemény tárgyalásokon kialkudott 1 millió hektoliteres kvótát, ami aztán nem kellett senkinek. Egyébként ez más gondot is okozott, ugyanis a lepárlási támogatás mellé be kellett vállalnunk 5000 hektár végleges kivágását is. A támogatás ment, de a kivágás maradt.

2. 2006-ban a kormány erõfeszítései révén orosz kereskedõk jelentek meg, de hoppon maradtak, mert már sem olyan áron, sem olyan mennyiségben nem tudunk bort exportálni, amire szükségük lenne. A mi utunk Nyugatra vezet, és nem vissza a szovjet tömegtermelésbe.

3. Az elmúlt három évben a folyóbor ára 200-300 százalékkal emelkedett. A borra is vonatkoznak a piaci törvények. Hiány esetén nõ az ár. Ma egyébként ez a másik nagy veszély a magyar piacra nézve, mert ilyen áraknál az import elképesztõen nyereséges. Az elkövetkezõ években ennek sokszorozódására számíthatunk.

A mennyiség csökkenéséhez hozzájárult az elmúlt két év kisebb termése is, de ezt természetes kiegyenlítõdésnek tekinthetjük. Nem állítom, hogy egyetlen cégnek sincsenek gondjai, de a stratégiát nem a gyengébb termelõkhöz kéne igazítani. A gazdaságnak nem arról kell szólnia, hogy a gyengébbek miatt csökkentjük a termelést. A jobbak növekedjenek, a gyengébbek lábaljanak ki a válságból, vagy szûküljenek össze. A jelenlegi és tervezett intézkedések éppen a növekvõ gazdaságokat érintik hátrányosan. Pedig õk húznák az ágazatot.

Hazánkban a gondok a szõlõágazatban vannak. Magyarország szõlõterülete rendkívül kicsi, néhány év múlva ezt kinõhetjük. A gondot tetézi a birtokszerkezet végzetes elaprózottsága. A magyar szõlõterületen 130 ezer ember osztozik, így a gazdák többségének fél hektárnál kevesebb terület jut. Ezek az ültetvények elavultak, nem jól gondozottak, rossz a fajtaszerkezetük. Az onnan kikerülõ szõlõ nagy része használhatatlan minõségi bor elõállítására. A gazdák legtöbbje nem tud, és nem is akar fejlõdni. A területüket el nem adják, mert a piaci érték és az elvárt ár fényévekre van egymástól. Az EU kivágási támogatása számukra jelent lehetõséget, és jelenti a borágazat gondjainak örökös konzerválását.

Jelenleg egy ilyen terület hektárjáért 2 millió forintot kérnek, de a reális ár 5-900 ezer forint lenne, mert új ültetvény létesítéséhez hozzájön a régi kivágási költsége (500 ezer) és az új telepítésének önrésze (3,5 millió), vagyis a jelenlegi ár: 2 + 3,5 + 0,5 = 6 millió forint. Az új helyzetben: kivágási támogatás 2,5 millió, ami a terület árát 3,5 millióra emeli + 3,5 (létesítés) + 0,5 (kivágás) = 8 millió forint.

Az EU így ránk licitál a közösség pénzén. Ez a piac durva torzítása. Pedig még a jelenlegi árak is hátráltatják a birtokszerkezet konszolidációját, a 3,5 milliós ár pedig lehetetlenné teszi. Ez az EU alapelveivel is ellentétes. Nekünk nem kivágási, hanem birtokkonszolidációs támogatás kéne. Egyébként ezzel is megindult a trükközés, kivágási támogatást igényelnek egy területre, majd vásárolt telepítési kvótával támogatásból újra telepítik. Így kb. 2 millió forint nyerhetõ hektáronként, és az ültetvény is megújul. (Megjegyzem, az olasz, spanyol gazdáknak a 2,5 millió forint nem komoly összeg, ellenben a magyar, román és bolgár gazdáknak igen.)

Az újvilági borok bekeverésének engedélyezése azt a trendet akarja a mezõgazdaságra kiterjeszteni, amit a gazdaság más területérõl már ismerünk. Mindent termeljenek ott, ahol a legolcsóbb. Legyen az póló vagy bor. Rövidlátó politika, most talán nyerünk vele, mert Európa jobban ért a brandmarketinghez, de hosszabb távon veszítünk. A mezõgazdaságból élõket hátrány sújtja a kereskedõkkel, italgyártókkal szemben. A sört, tömény italokat gyártó multik képesek borbrandeket bevezetni, s ebben a versenyben a borászok nem gyõzhetnek.

Elveszítünk egy öröknek hitt elõnyt: míg az ipari termelést bárhová lehet vinni, addig szekszárdi bort csak Szekszárdon lehetett termelni. Kína beszállt a bortermelésbe, és a borágazat úgy jár, mint a textilipar.

Franciaország az EU egyik legnagyobb borimportõre. A németek és õk hatalmas reexportot bonyolítanak, amit a francia lobbi által elért szabályok könnyebbé tennének, de számunkra ezek végzetesek lehetnek. A magyar problémák egyszerûbben kezelhetõk marketinggel, mint pénzzel. A valódi gondokat kell közvetítenie a döntéshozók felé, hogy ne járjunk úgy, mint a lepárlási kvótával. Jó döntéseket a valóságra alapozva lehet hozni.

Nem indulhatunk ki abból, hogy hazánkban túltermelés van. A minõségi borok arányának növekedésével csökkenõ bormenynyiséget kell értékesíteni magasabb áron. A feladat nem az orosz piac megnyitása, hanem már rövid távon is a belsõ piac megvédése az importtal szemben, vörösborfronton. A drágább borok piacának erõsítése, a magyar bor imázsának javítása.

Sokan több reklámot szeretnének látni. Szerintem elõbb azokért a lépésekért kell küzdenünk, amelyekhez sokszor pénz sem kell. Aztán jöhetnek a reklámok.

A célok a következõk lehetnének:

– A reprezentációt terhelõ adók változtatása. Ez kis adó, nagy kockázatot nem jelent a változás. A gasztronómia támogatásával a minõségibor-fogyasztás növekszik.

– A minimális alkoholfogyasztás utáni vezetés megengedése éttermi boomot indítana el. Sajnos ezt csak az EU egységesítési tervétõl várhatjuk.

– A brandépítés támogatása. Magyarországon nem születtek élelmiszer-ipari brandek az elmúlt idõben, sõt a korábbiak jó része is eltûnt, pedig a pénz ebben van.

– Nem kivágási, hanem birtokkonszolidációs támogatás.

– A törkölyfõzés és -árusítás engedélyezése a borászatoknak.

– Meg kell védeni a belsõ piacot a következõ évek vörösborimportboomjától.

– Külföldön az országmarketing és a bormarketing egyesítése, Magyarországot mint borországot eladni (az ausztráloknak sikerült).

– A jól fizetõ nyugati piacokat kell megcélozni, fehérborral. Vörösben óriási a verseny, nincs elegendõ árualapunk, drágábban termelünk, gyenge az imázs, kevés a hungarikum. Fehérben nincs ilyen éles verseny, van árualap, olcsón, biztosan termelünk, sok a hungarikum, Tokaj miatt jó az imázsunk.

Volna mirõl álmodnunk, de az EU borreformjában minden álmunk szétporladhat.

Kovács Tibor borász,

Szent Gaal Pincészet

Forrás:
Népszabadság
http://www.nol.hu