A Soproni bor története
1987-ben a Nemzetközi Szõlõ és Borhivatal Sopront a bor városának nevezte ki. A soproni borvidék Magyarország legnyugatibb borvidéke. Átlagos tengerszint feletti magassága 225 m. Nyugatról az Alpok hegység teszi védetté, valamint északról a Fertõ tó határolja, melynek hõmérséklet-kiegyenlítõ hatása következtében a vidéknek szõlõmûvelésre kiválóan alkalmas adottságai vannak. A talaj, döntoõen középkötött, barna erdõtalaj. Az évi csapadékmennyiség 550 – 600 mm.
Régészeti leletek alapján bizonyítható, hogy már a rómaiak termesztettek itt szõlõt, de feltehetõ, hogy a kelták honosították meg a szõlõmûvelést. A városon keresztül vezetõ Borostyánkõ úton, amely az Adriai tengert kötötte össze az Északi tengerrel, már szállítottak bort. 1277-ben Sopront városi rangra emelték. A városalapító levél említést tesz a bordézsma szedésérõl.
A város borkereskedelmét a XVII. században, már törvények szabályozták, mely szerint a más vidékrõl származó bor behozatalát csak magas díj ellenében engedték meg. A városba csak a város határában termelt szõlõt lehetett behozni. Ez az oka annak, hogy Magyarország többi borvidékével ellentétben a soproni borosgazdák pincéi nem a szõlõhegyben találhatók, hanem a városban, házaik alatt. Sopronban, az 1890-es években ütötte fel a fejét a filoxéra, amely elpusztította a szõlõket. Az ültetvényeket amerikai szõloõvesszõkbõl készült oltványokkal újra kellett telepíteni.
Az évszázadok folyamán, a soproni borvidéken egy sajátságos, kizárólag itt alkalmazott mód alakult ki, az un. soproni szálvesszõs-, illetve a vendégkarós mûvelés.
1946-47-ben kitelepítették a poncichterek nagy részét és az államosítás következtében nagyüzemek alakultak. A poncichter elnevezés a német Bohnen /bab / és Züchter /termesztõ / szavakból alakult ki, kezdetben mintegy gúnynévvel illették így a szõlõtermelõket, akik a szõlõsorok között köztes növényként babot termesztettek. Ezek a poncichterek, az un. \”Buschenschank\”-okban értékesítették boraikat. Ez a hagyomány Burgenlandban és városunkban is a mai napig fennmaradt.
Sopron vörösboráról, a Soproni Kékfrankosról nevezetes. A múlt század végéig a borvidéken fehér borokat termeltek, pl. Furmint, Gyöngyfehér, Sárfehér, azonban a filoxéra vész és a megváltozott piaci igények a termesztést a vörösbort adó szõlõfajták irányába tolta el. Minden vörösbort adó szõlõfajtát burgundinak neveztek.
A kékfrankos, szemben a nyugati fajtákkal, mint pl. Cabernet, Pinot, Merlot, keleti eredetû szõlõ. Franciaországban ezt a fajtát nem termesztik. A monda szerint a napóleoni idõkben a Monarchia területén járt francia katonák kék frankért vásárolták a bort, feltehetõen innen származik az elnevezés.
Mélyvörös színû, gyümölcsillatú, finom cserzõanyag tartalmú, kissé savas karakterû, ízében mandula vagy mogyoró ízre emlékeztetõ, minõségi száraz bor. Alkoholtartalma 12,5o savtartalma 5 g/l, cukormentes extraktart. 26 g/l. Mérsékelt fogyasztása orvosilag bizonyítottan kiváló étrendi hatású, a benne található fenolok a sejtek védelmi rendszerét erõsítik, valamint a szõlõszemek héjából származó csersav a vér koleszterinszintjét kedvezõen befolyásolja. Fogyasztása sertés-, marha- és vadhúsból készült ételekhez ajánlott.
Sopron környékén termesztett jellegzetes fehér fajták a Zöldveltelini, Korai piros Veltelini, Tramini.
Napjainkban egyre divatosabbá válik a vörösborból fehérbor technológiával készített bor, a ROSE. Ez azt jelenti, hogy a leszüretelt vörösbort adó szõlõ leve préselés és héjon erjesztés nélkül kerül erjesztésre. Ezáltal hiányoznak belole a vörösborok fõ karakterét adó, a szõlõ héjában található zárványokból származó szín- és cserzõanyagok. Ennek következtében színe, a vöröshagyma héjára emlékeztet. Íze könnyedebb, üdébb, légiesebb, mint a vörösboré. Tévhit, hogy a ROSE a vörösbor és fehérbor összekeverésébõl származik. Ezt a bortörvény is tiltja.
Forrás:
Agroinform.hu
http://www.agroinform.hu