A pörköltet és a bort ünneplik a szekszárdiak
A szekszárdi Vármegyeháza dísztermében Borral az EU-ba elnevezésû konferencia szakmai elõadásain a borászat uniós csatlakozás utáni problémáira keresnek megoldást, a tanácskozás tematikájában kiemelt fontossággal szerepel a bormarketing szükségessége és hatékony alkalmazhatósága.
Ugyanitt kerül sor a rangos hazai borverseny, a Pannon Bormustra ünnepélyes eredményhirdetésére 16 órától. A díjakat Várszegi Asztrik, pannonhalmi fõapát és Kocsis Imre Antal polgármester adja majd át. A szekszárdi borászok ezután vendégül látják a Bormustra és a konferencia résztvevõit. Az est házigazdája Takler Ferenc, az év bortermelõje lesz. A napot fáklyás felvonulás, majd fény- és hangjáték zárja.
A Szekszárdi Pörkölt és Bor Ünnepét szombaton a Béla király téren immár második alkalommal rendezi meg a Szekszárd Borvidék Kht. A szervezõ a deluxe.hu-nak elmondta, hogy a baráti hangulatú rendezvényen az érdeklõdõk a borsátorban találkozhatnak a szekszárdi bortermelõkkel. A hétvégén számos kiállítás, zenei program és utcabál is lesz, így garantáltan senki sem fog unatkozni.
A Szent László napi vigadalom keretében középkori hangulatot teremtenek a városban, vásári komédiák, lovagrendi bemutatók, népi kirakodóvásár, kézmûves foglalkozások, mûvészeti együttesek bemutatói, bábmûsorok és jelmezes felvonulás teremtenek középkori hangulatot a városban, miközben a belvárosi éttermekben gasztronómiai meglepetésekkel, a szekszárdi dombok pincéi pedig Nyitott Pince programmal várják a látogatókat.
Forrás:
Deluxe
http://www.deluxe.hu