A Nyitott Pince Napok eredményei
A részt vevõ szolgáltatók körében végzett felmérés eredményei szerint:
– a pincék negyede 2010-ben elsõ alkalommal csatlakozott az akcióhoz,
– 10-bõl 6 vendég elõzetesen is ismerte az akciót,
– egy pincészet átlagosan 67 vendéget fogadott, ami a 150 pincére vetítve összesen
10 500 vendéget jelent a két nap alatt,
– a pincészetek 20,6%-a külföldi vendégeket is fogadott,
– a vendégek a borok mellett kínált szolgáltatásokkal (pincelátogatás, kedvezményes étkezési és vásárlási lehetõségek stb.) is elégedettek voltak,
– 10-bõl 7 pincészet az ismertségének és vendégkörének növekedését is várja az akciótól,
– 91,7%-uk máskor is szívesen részt venne hasonló akcióban, a válaszadók 35,0%-a pedig még 2010-ben tervez hasonló kedvezményes akciót.
A Nyitott Pince Napok akció keretében, 2010-ben, régi és új pincék egyaránt várták a vendégeket: a válaszadó pincék 29,4%-a már 2006-ban is partner volt, 36,8%-a 2007-ben (is), 54,4%-a 2008-ban (is), 69,1%-a 2009-ben (is) csatlakozott, míg a válaszadók 25,0%-a 2010-ben elsõ alkalommal nyitotta meg kapuit. A részt vevõ szolgáltatók 35,3%-a ingyenes, 72,1%-a kedvezményes árú borkóstolással várta a vendégeket, 89,7%-uknál pedig kedvezményesen vásárolhattak is a betérõk. A borok mellõl természetesen a borkorcsolyák sem maradtak el, és sok helyen a pincék megismerésére is lehetõség nyílt pincelátogatás keretében. A felmérésben részt vevõ pincék mindegyike nyitva tartott a rendezvény mindkét napján.
A pincékbe betérõ vendégek 61,8%-a ismerte elõzetesen az akciót. A válaszadó pincészetek átlagosan 67 vendéget fogadtak a Nyitott Pince Napok alatt, ami becslésünk szerint – a 150 részt vevõ pincére vetítve – 10 500 vendéget jelent összesen. A vendégek közel negyede (23,1%) jelentkezett be elõre.
Bár a Nyitott Pince Napok akció elsõsorban a belföldieket célozza meg, a magyar bor és gasztronómia a külföldieknek szóló kínálatunkban is fontos vonzerõ. A felmérés szerint a pincék ötöde (20,6%-a) fogadott külföldi vendégeket, akik közül a legtöbben Németországból, Ausztriából, illetve Nagy-Britanniából érkeztek, de voltak látogatók Szlovákiából, Lengyelországból, Franciaországból, Finnországból, Norvégiából és Törökországból is. A pincékben dolgozó személyzet döntõen angol és/vagy német nyelven kommunikált a külföldiekkel, néhány helyen még szlovákul, olaszul és franciául is kalauzolták a látogatókat. A pincék a vendégek részérõl számos pozitív visszajelzést kaptak az akcióval kapcsolatban: a látogatók nem csupán a borokat, hanem a borosgazdák nyitottságát, a családias hangulatú vendéglátást és a – gazdasági válság ellenére is – kedvezményes árakat is nagyra értékelték.
Bár a fõ attrakció természetesen maga a bor volt, sokan más szolgáltatásokat is igénybe vettek. A legtöbben a borvásárlást (65,1%), az étkezést (33,3%) és a szervezett pincelátogatást (25,4%) nevezték meg. Szállást a pincék 7,9%-ának vendégei vettek igénybe.
A pincék többsége (75,8%-uk) a Nyitott Pincék Szövetsége, 16,1%-uk pedig a Magyar Turizmus Zrt. közvetlen megkeresésébõl értesült az akcióról. 12,9%-uk említette a Tourinform irodákat, 14,5% pedig a nyitottpince.hu honlapot.
A pincék többsége önállóan is hirdette az akciót: a válaszadók 53,2%-a saját honlapján, 25,8%-a saját vendéglistájára küldött hírlevéllel, közel ugyanennyien, 24,2% saját készítésû szórólappal, 12,9% pedig a helyi médiában közzétett hirdetéssel hívta fel a vendégek figyelmét az akcióra.
A szolgáltatók többsége elégedett volt az akció elõzetes promóciójával: a Nyitott Pincék Szövetsége részérõl végzett munkával a pincék 83,8%-a, a Magyar Turizmus Zrt. promóciójával a pincék 78,9%-a volt részben vagy teljesen elégedett. A szervezõk által az akció népszerûsítésére használt marketingeszközök közül a pincék az internetes megjelenéseket találták a leghasznosabbnak, ezt 70,5%-uk említette, 57,4% a kiadványokat, 45,9% pedig a nyomtatott sajtóban történõ megjelenést tartotta a leghatékonyabb eszköznek.
Az elmúlt évek gyakorlatával szakítva – a pincékkel történt egyeztetést követõen – az akció 2010-ben nem a pünkösdi hosszú hétvégén került megrendezésre, ami némiképp megosztotta a véleményeket. A válaszadó pincék – az idei akció tapasztalatait is figyelembe véve – 58,1%-a inkább a pünkösdi idõpontban való megrendezést preferálná, egyharmaduk pedig azt támogatná, ha minden év májusának egy adott (azonos) hétvégéjén kerüljön megrendezésre a Nyitott Pince Napok akció.
További észrevétel, javaslat volt a pincék részérõl, hogy lehetne versenyt, vetélkedõt szervezni az akcióhoz kapcsolódóan különbözõ kategóriákban a részt vevõ pincék, illetve a vendégek körében. Szintén fontosnak tartják hangsúlyozni a válaszadó pincészetek, hogy az akció csak akkor lehet teljes mértékben sikeres, ha a vendégek elõre bejelentkeznek, illetve betartják a megbeszélt idõpontokat, hiszen csak így tudják a pincék felmérni a szükséges kapacitást.
Összességében sikeres, sokakat megmozgató eseménynek bizonyult 2010-ben is a Nyitott Pince Napok akció. Minden 10 válaszadó pincébõl heten úgy vélik, hogy az akció hatására ismertségük növekedni fog, illetve, hogy a vendégkörük bõvül.
Hasonló kedvezményes akciót a válaszadók 35,0% tervez még 2010-ben. Leggyakrabban a következõket említették: ingyenes kóstoltatások, hétvégenként hosszabb nyitva tartás, a vendégek meghívása szüreti must- és borkóstolásra, évszakonként egy-egy helyi nyitott pince nap szervezése, helyi falunapokon való részvétel, metszési bemutató, a nyári futball világbajnoksághoz kapcsolódó akció.
Az idei akció eredményességét jelzi az is, hogy a pincék túlnyomó többsége, 91,7%-a máskor is részt venne hasonló akcióban.
Forrás:
Vendéglátás Online
http://www.vendeglatasonline.hu