A Magyar Tudományos Akadémia Országos Minõsített Borversenye
Pálinkás József bejelentette: a tavaly elindított kezdeményezéssel a Tudományos Akadémia választott borai a legszebb magyar borász-hagyományok hiteles képviselõivé kívánnak válni, amelyek bármely nemzetközi megmérettetésen kiválóan megállják helyüket.
A Magyar Tudományos Akadémia nem csupán a „száraz” tudomány, de az ízes hazai kultúra, a nemes gondolatok és alkotások megalapozója és támogatója is- tette hozzá az elnök, aki a verseny borászokból és borhoz értõ tudósokból álló zsûrijének elnökeként okleveleket adott át a gyõzteseknek és a helyezetteknek.
A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2010 borverseny nyerteseit öt kategóriában választották ki kihirdetése után:
A felsõ kategóriás fehérborok között a Mátraalja borvidék 2008-as évjáratú Mátrai Hárslevelûje gyõzedelmeskedett. A nyolc éves 70 hektárral rendelkezõ Borpalota Borászat & Szõlõbirtok alkotását Varga Péter borász mutatta be: „A Hárslevelû szõlõfajta bora ritka komplexitást ért el 2008-ban. Illatában még kacéran virágos, nektárosan bódító, ízeiben viszont a töppedt szõlõ, a napszárította barack, aszalt füge és a sziklaszilárd savszerkezet alkot különleges harmóniát. Ritka bor nemes pillanatokra!
A felsõ kategóriás vörösborok közül Tiffan Ede és Zsolt Pincészetének remekmûve, a 2007-es évjáratú Cuvée Carissimae nyerte el leginkább az MTA borbíráinak tetszését. Tiffán Ede kétség kívül Villány meghatározó személyisége. A 28 hektár nagyságú Tiffan pincészet legjobb területei a Kopár, az Ördögárok, a Várerdõ és a Jammertal dûlõben találhatók. „A cuvée kizárólag a Kopár-dûlõ termése, cabernet sauvignon, merlot és cabernet franc fajtákból készült. Koncentrált és harmonikus bor kedves gyümölcsösséggel, az új fahordós érlelés finom, csokoládés aromájával és hosszú utóízzel- mutatta be a nyertes vörösbort Tiffan Ede.
A szintén a felsõ kategóriához tartozó desszertborok között az idei verseny gyõztese a Tokaj-Hegyalja borvidék Úri Borok Pincészetének 1999-es évjáratú, 6 puttonyos Tokaji Aszúja. Gergely Vince borász hangsúlyozta: 16 hektárnyi szõlõjük fõleg a tállyai Bojta dûlõben és Mádon a Szt. Tamás déli gerincén valamint a Dancka dûlõben található. Pincészetük elsõsorban magas értékû édes borok elõállítására összpontosít.
A középkategóriás fehérborok közül a Váli Borászat 2008-as évjáratú Badacsonyi Olaszrizlingjét találta a legkiemelkedõbbnek a zsûri. „A 2 hektáros területen nagy figyelmet fordítunk a puttonyos feldolgozásra, a kíméletes kézi munkára- összegezte a nyertes borral kapcsolatos tudnivalókat Váli Péter. A borász virágos, vaníliás, banános illatúnak, keserûmandula és diszkrét vanília ízûnek és önmagában fogyasztva is kitûnõnek minõsítette borát.
A közép kategóriás vörösborok között a Tüske Pince 2007-es évjáratú Szekszárdi Merlot-ja bizonyult a legjobbnak. A 10 hektáros családi pincészet a jól ismert szekszárdi löszön termõ kékfrankos cabarnet franc és merlot szõlõvel foglalkozik. Halmai Csaba borász a díj átvételekor példaértékûnek nevezte a Tüske Pince folyamatosan megújított ültetvényeit és eredeti, letisztult, jól áttekinthetõ címkéit.
Az MTA elsõ országos minõsített borversenyére több mint 60 borászat nevezett be mintegy 180 borral, helyezést illetve oklevelet 17 borászat kapott. „A Magyar Tudományos Akadémiának kezdetek óta célja, hogy a tudomány és a tudományos oktatás képviseletén túl képviselje a nemzet legnemesebb hagyományait, értékeit és a magyar kultúra terjesztésének ügye mögé álljon” – emelte ki Németh Tamás, az MTA fõtitkára a borkóstolókat követõen.
Minden a nemzetközi szabályok szerint, szigorú rendben zajlott. A gyõztes pedig mindenekelõtt a magyar bor, a magyar bor ügye – értékelte az MTA borversenyét a Magyar Bor Akadémia alelnöke. Niszkács Miklós úgy vélekedett, hogy a borok összecsapása az MTA-n a magyar borkultúrára, ezzel együtt pedig Magyarországra irányíthatja a nemzetközi figyelmet.
A nemes versengésben minden résztvevõ borászat és pincészet hozzájárult a magyar bor hírnevének elterjesztéséhez, amelyben az MTA is kulcsszerepet vállal. Nemcsak a nyertesek, de a különbözõ borkategóriák helyezettjei is méltók az intézmény hírnevéhez és a hely szelleméhez.
A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2010 – további helyezettek:
Felsõ kategóriás fehérborok
LANDORD 2007. – Balatonboglár
Légli Szõlõ és Bortermelõ Gazdaság
Grófi-hárslevelû 2007. – Somló borvidék
Tornai Pincészet
Kreinbacher Nagy-somló 2007 – Somló borvidék
Kreinbacher József
Tokaji Hárslevelû 2008 – Tokaj-Hegyalja
Tokaj Nobilis Szõlõbirtok
Felsõ kategóriás vörösborok
Ördögárok Merlot Reserve 2007 – Villány-Siklós borvidék
Günzer Tamás Pincészete Kft
Regnum 2006 – Szekszárd
Takler Pince
Primarius 2006 – Szekszárd
Takler Pince
Cabernet Franc Selection 2007 – Villány- Siklós
Tiffan Ede és Zsolt pincészete
Felsõ kategóriás desszertborok
Szent Tamás Muskotály Aszúeszencia – 2003 Tokaj Hegyalja borvidék
Úri Borok Pincészete Bt.
Mézes Mály Aszú 6 puttonyos. 1999. Tokaj Hegyalja borvidék
Royal Tokaji Borászati ZRt
Birsalmás Aszú 5 puttonyos 2003 – Tokaj- Hegyalja
Royal Tokaji Borászati ZRt
Tokaji Aszú 6 puttonyos 2004 – Tokaj- Hegyalja
Gróf Degenfeld Szõlõbirtok