A magyar bor sokszínû, de kicsit viharvert

Miért csak Magyarországon világhírû a magyar bor?

Ezt nem tõlem kell megkérdezni. Mi adunk el külföldön. Jó néhány márka van a Szepsyn kívül is, amelyek nemzetközi elismertséggel rendelkeznek. Ahhoz képest, milyen keveset fordít Magyarország a marketingre, néhány borászat kiváló eredményeket ért el. Hogy a magyar bor tényleg világhírû legyen, ahhoz persze kell néhány dolog. Például országos bormarketing, ami ebben a pillanatban nincs.

Egy december eleji soproni konferencián elmondták, hogyan mûködik a chilei bormarketing. Kiderült, csak Nagy-Britanniában a teljes magyar költségkeret ötszörösét költhetik el. Mi igyekszünk egyénileg is dolgozni, vannak programjaink Angliában, Franciaországban, Skandináviában. Ezek annyiba kerülnek, amennyi éppen a kasszában van. Miután a kasszában kevés van, a megélhetésre sem mindig jut, nincs könnyû dolgunk.

Fontos, hogy külföldön nagyra tartsanak bennünket?

Fontos. Azért, mert a hazai piac szûk. Ahhoz, hogy fejlõdjön a borászat, magasabb minõségû borok kellenek, amelyeket itthon nem egyszerû eladni. A külföld nélkül nem lehet fejleszteni az árakat, a bormárkákat, így pedig képtelenség jövõt tervezni.

A fogyasztó most is azt mondja, hogy a magyar borok túl vannak árazva.

Ez így nem igaz. Vannak nagyon olcsó borok. A szupermarketekben egy-két euróért akcióznak ilyeneket. És vannak csúcsborok, amelyek ára nagyságrendekkel elmarad a világmárkákétól. Természetesen az elismertségük sincs ott. Egy adott pillanatban az a jó ár, amelyen megköthetõ az üzlet, de a jövõben elõre kell lépni.

Megvan az a bor, amelyet úgy lehetne marketingelni, mint a chileit?

Még nincs.

Akkor nem lehet, hogy fordítva ülünk a lovon?

Nem. Sok a borvidékünk, a magyar bor színes. Másmilyenek vagyunk, mint az Újvilág. Magyarországnak a kispincészetek és a színes fajtaválaszték mellett jobban kell támaszkodnia a hazai borturizmusra, a vezetõ márkáknak pedig vezetniük kell. Az a dolguk, hogy emeljék az egésznek a rangját és a színvonalát.

Vezetõ márkák alatt mit értünk? Fajtát, borvidéket, termelõt?

Borvidékek borászait. Minden borvidéken azt a néhány termelõt, akik elõremutató célokat tûztek ki, és azokat követik. Mindenütt vannak ilyenek. Ha Tokajról beszélünk, a nagyobb befektetõk pincészetei megcsinálják a masszív bázist, és kellenek csúcsmárkák, amelyek a jövõben alakulnak ki, azok közremûködésével, akik túlélik a nehéz idõket. Ez azok feladata, akik úgy gondolják, képesek a nehezebb utat járni. Nem azért, mert több pénzt hoz. Ha több pénzt hozna, a csúcsborászatokból több lenne, mint a tömegbõl. De fordítva van.

Kik õk?

Neveket is sorolhatnánk. A Pannon Bormíves Céh tagjai például jó helyen lennének ebben a borkommandóban.

A céh nem sok mindent csinált az elmúlt tíz évben.

Mibõl csinált volna?

Mibõl csinálhatna?

Abból, hogy mellé áll a kormány. Borvidéki pénzekbõl nem lehet dolgozni, azokat a forrásokat elköltik a tömegtermelésre. A Pannon Bormíves Céhhez azok a termelõk tartoznak, akik benne vannak a köztudatban. Amit tenni tudnak: a maguk területén megalakítják a köröket, gócokat, szigeteket, és folyamatosan növelik ezek területét, míg végül lassan összeérnek. A minõséget kell kutatnunk, ezt kell életcéllá tennünk. Mindig van jobb minõség. Miután nem számíthatunk arra, hogy hirtelen sok pénzzel dobnak meg bennnünket, csak erre építhetünk, akár az eredményesség rovására is.

Most konkrét közösségi elképzelésekrõl beszélünk?

Nekünk magunknak sok tervünk van. Az elmúlt másfél évben megváltoztattuk programunkat, most formáljuk az újat. A közösségnek még nincsenek összehangolt tervei, nincs, aki megfogalmazza õket.

Kinek kellene?

A borászatokat semmiképpen sem helyes elmarasztalni. A kormány hibája, hogy nem segíti ezt a munkát, sõt azt a pénzt is befagyasztja, ami a borászatot illetné. Ami majdnem egyenlõ a semmivel, de kisebb akciókra nyílt belõle lehetõség. A legtöbb bortermelõ országnak fontos, hogy ekként tekintsenek rájuk, Új-Zélandtól Argentínán és Chilén át Spanyolországig. Ez Magyarországon nem érdekes. Pedig az adottságaink nagyon jók. Ehhez képest a II. világháború óta folyamatos a leépítés. A mai mezõgazdaság és ezen belül a borászat teljesítménye a békeévekhez képest negyedére esett vissza, miközben folyik ki a pénz valahova. Az egész gazdaságot rossz irányba lökdösik. Csoda, hogy egyáltalán vagyunk.

Az elmúlt húsz évben a magyar borászat hány év munkáját végezte el?

Ha fejlõdésrõl beszélünk, csak a vezetõ borászatokra lehet gondolni, hiszen visszafejlõdés is van. Az európai uniós csatlakozás óta harminc százalékkal csökkentek a szõlõterületek.

Ezt biztosan kell sajnálni? A megmaradt területek hány százalékán termelnek szõlõt a tényleg minõségi borokhoz?

Sokkalta nagyobb hányadán termelnének, ha néhány éve átmenetileg nem tették volna jövedéki termékké a bort. Emiatt az egyszerû parasztemberek jelentõs része abbahagyta a munkát, mert nem tudta elvégezni az adminisztrációt. Másfelõl húsz év alatt létrejöttek birtokok, amelyek nem lennének, ha nem lett volna az elõzõ évszázadban többször rendszerváltás. Szepsy-birtok sem lenne. Olyan komoly területeken gazdálkodunk, amelyeket arisztokraták és pénzmágnások birtokoltak, ezek nem lettek volna számunkra elérhetõek. Le kellett valaminek épülnie, hogy valami más felépülhessen. Mindez azonban nem oldja meg az ország és a vidék problémáit.

Közben azért húsz évvel ezelõtt egy borászt sem ismertünk, tíz évvel ezelõtt ötvenet, most háromszázat.

Reméljük, még sokkal többet is fogunk. De most is elõfodul, hogy jó éttermekben ötnél többrõl nem tudnak. Húsz évvel ezelõtt nem volt borkultúra. A kommunizmus idején, amikor a világban kialakult mindez, itt ellentétes irányú folyamatok zajlottak. Ahhoz képest valóban sokat léptünk elõre. Olyan dolgot teremtettünk meg, ami elõtte nem létezett. A háború elõtt nem volt világpiac, nem volt globális borkultúra, nem oktatták a borértést, nem fõztek a borokhoz. A fejlettebb országban sem. Ez egészen új történet, amibõl mi kimaradtunk az elején. Felépült a világpiac, aminek nem voltunk a részesei. Próbálunk felkapaszkodni az utolsó szerelvényre, de cibálnak le bennünket. Nem hagyjuk magunkat.

Európában és a régióban hová tegyük a magyar bort?

A magyar bort nem lehet így megfogalmazni. A chileit meg lehet, mert megbízható és elérhetõ. Az európai és az újvilági borországokban sokkalta szûkebb sávban mozognak a borok, a minõségüket és az árukat tekintve is. Hogy milyen a magyar bor, azt már sokszor kérdezték, de nem tudtam rá válaszolni. A magyar bor sokszínû, gazdag, mégis viharvert kicsit. Vannak különleges borok, a borvidékeknek, az embereknek köszönhetõen.

Óriási lehetõség és felelõsség, hogy a magyar bort újraértelmezzük. Hogy feltehessük a kérdést, mit akarunk. Akár itt, Tokajban. Ez jó, szép és felemelõ dolog. Csinálhatunk valamit, amit ilyen formában és így csak itt lehet. Másmilyen az egri, mint a villányi, másmilyen a tokaji, mint a sauternes-i. Jó ez a sokszínûség. A magyar bor egyre jobb és jobb, egészen a középkategóriáig folyamatosan javul a minõsége. Akik túlélik a nehéz idõket, egyre jobb borokat fognak készíteni. Egyszerûen azért, mert nem tehetnek mást.

Már másodszor került szóba a túlélés. Baj van?

Általában igen.

A válság miatt?

Elsõsorban. Az ország lakosainak kisebb fizetõképessége, a vendéglõk, éttermek problémái, az export visszaesése miatt. De a borászok nagy részét kemény fából faragták, megoldottak már nagyobb problémákat is. Sokkal többet voltunk lent, mint fent. Az, hogy vannak szakmai sikerek, nem azt jelenti, hogy anyagilag is jól állunk. Nagyon komolyan kell gazdálkodni. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy ne legyünk mûködõképesek.

A Szepsy-birtok nem kapott állami támogatást, nincsenek bankhitelei. Igaz, hogy nem tökéletes az infrastruktúránk, mert a pénzünk mindig elment a területekre, de legalább megvannak a termõhelyek, amelyek nélkül el sem lehet képzelni a továbblépést. Igazán nagy baj 2008-ban volt. Az export megmozdult azóta, a belföld is növekedett, elindultunk. Akkor is, ha a 2009-es évjárat nem tökéletes. Bármennyire nagy szárazban, az édes boros szüret megfeneklett.

Melyik a világ legjobb bora?

Nincs ilyen. Számomra a példa elsõsorban Burgundia.

Tokaj?

Adottságait tekintve Tokaj az elsõ. Elképesztõ a talaj, mindent tud. Azért nem Tokajt mondtam, mert ziláltsága miatt nem lehet még az elsõ.

A borvidék hatezer hektárjából hány hektáron szüretelnek jó szõlõt?

Nehéz megmondani. Mindenütt termék készül. Nem szabad azt mondani, hogy amit emberek fogyasztanak, az nem jó. Inkább azt mondanám, hol készül olyan bor, amely tudatosan próbálja kifejezni a természeti adottságokat és a méltó tradíciót. Ha ez a kérdés, az a válaszom, hogy a borvidék negyedén.

Mi kellene ahhoz, hogy több legyen? Miért nem lehet semmit sem csinálni a sûrítménnyel és a petpalackokkal?

Szegény országban élünk, szegény régióban. A kis pénzû embernek is kell a bor, a nagy pénzû országok pedig nem fogadtak bennünket tárt karokkal, nem mondták, hogy gyertek, csináljatok nekünk drága bort. Ezt végig kell verekedni, elkezdtük a küzdelmet, dolgozunk. Egy biztos, közösségi támogatás nélkül a folyamat lassú. De megint csak: a politikának meg kell értenie, hogy a jó Tokaj nélkül nem lehet a magyar borimázst és Magyarország-imázst teremteni. Akkor lesz több magyar bor, ha a tokajiak keresettek lesznek, és megéri rácsatlakozni a sodrásra. Ezt megcsinálták Toscanában vagy Piemontban. Megvoltak a konfliktusok ott is, de volt elég gazdasági erõ, és szerencse is. Akkor tudtak a vörösborban gondolkodni, amikor azok pont felfelé indultak.

Az utóbbi években a fehérek is elindultak felfelé.

Hogy így van, annak örülünk. Az kell, hogy növeljük a borokat szeretõ emberek körét, itthon és a világban. Nem másoktól kell piacot elvenni, nem erre kell mennünk. De meg kell értetni mindenkivel, miért fontos, hogy ezek a gyönyörû vidékek életben maradjanak.

Ha ötszáz évig nem volt fontos a száraz fehérbor Tokajban, akkor miért gondoljuk, hogy mostantól igazán jónak kell lennie?

Eljött az ideje. Mások az idõk, mások a szokások. A divatot nem mi alakítjuk. Az emberek századokon át megitták a szamorodni jellegû száraz borokat, amelyeket ma már nem lehet eladni. Ráadásul találtunk valamit, kicsit véletlenül, amire azt mondták sokan, hogy jó és különleges. A furmint elõhozza a termõhely lényegét. Ez nagy dolog. Itthon gyorsan elfogadták a száraz furmintokat, és a külföldiek is azt mondták, a furmint, ha igényesen készítik el, komplexebb, mint a világfajták bármelyike. A Wall Street Journalban azt írták, a furmint bírja a chardonnay súlyát és struktúráját, a chenin blanc gyümölcseit, a pinot gris és a rajnai rizling savait és ásványosságát. A probléma az, hogy ezt a bort nehéz elkészíteni, és csak kis mennyiségben sikerülhet. De nem is az a cél, hogy minden bor csúcskategóriás legyen.

A hárslevelû nem ilyen?

De igen. A furmintnak mélyebbek az ízei, picit jobban használja ki a természeti adottságokat, de a hárslevelût is egyre jobban szeretjük, mert megbízható az érése, palackban jól fejlõdik, meghálálja a kis maradékcukrot, ami az évek többségében elõfordul. Harminc százalékban hárslevelûnk van a birtokon.

Ezek után az aszú lesz a furmintkészítés mellékterméke?

Szó sincs róla. Korábban azt gondoltam, lesz egy borpiramis, amelyben a különbözõ kategóriák téglákat alkotnak. Megváltozott a véleményem. Három piramist építünk, a száraz borokét, az aszúkét, illetve a szamorodni és a késõi szüret is követeli magának a helyet. Kell a jobban fogyasztható, könnyebben érthetõ, megfizethetõ édes bor is, de egyik kategóriában sem mondunk le a szupernagyságról. A száraz, a késõi, az aszú, mind képes csúcsteljesítményre. Nem szabad mindent egy piramisba zsúfolnunk, amelynek a csúcsát a nagy aszúk foglalják el.

Nyilvánvaló, hogy a legdrágább eljárás a botritiszes technológia. Senki sem dolgozik nálunk drágábban a világon. Ragaszkodunk a teljes természetességhez, csak a tõkén válhat töménnyé a szõlõ beltartalma, és ez a szemenként szedéssel kiegészítve elképesztõ pénzekbe kerül. Kérdés, kell-e ezt csinálni, ha nem lehet megfizettetni a fogyasztóval. Meggyõzõdésem, hogy kell, de csökkenõ mennyiségben, hogy egészséges gazdasági struktúra alakuljon ki. Az egész nem ér semmit, ha nem vagyunk képesek mûködtetni.

Divatja van ma a bornak Magyarországnak?

Az elmúlt néhány évben kedvezõ változásokat észleltünk. Az export csökkenését a belföld kiegyensúlyozta. A magyar jövedelmi viszonyokhoz képest drágák a borok, és mégis. Az emberek kezdik felismerni, hogy ez komoly érték. Õk tartják életben a magyar borászatot.

Forrás:
Index.hu
http://www.index.hu