A különleges boroknak kedvez az idõjárás
Bár maga nem foglalkozik fehérborral, azt természetesen tudja Vesztergombi Ferenc, hogy Szekszárdon a könnyebb, alacsonyabb minõséget adó fehérszõlõ fajtákat már leszüretelték, jórészt a sauvignon blanc is pincében van, csak egy kis chardonnay van még a tõkéken.
Vesztergombi Ferenc szakterületére áttérve elmondta, oportóját és zweigeltjét már leszedte, mégpedig az átlagosnál jobb mustfokokkal, ami azért örvendetes, mert ez a két fajta nem nagy cukorgyûjtõ képességérõl nevezetes. A borvidéken a kékfrankos szürete már tart, a merlot-é pedig most kezdõdik – bár utóbbival a vörösborairól híres borász még várna egy keveset -, de mindkettõt jó, a kékfrankost 17,5-19 közötti, a merlot-t, pedig 19-es s a fölötti mustfokokkal kezdték szüretelni.
A kékfrankosok nagyon szép színanyaggal rendelkeznek, és ha lenne a gazdáknak még két hétig bátorságuk kint hagyni a szõlõt, akkor még jobb minõségû bort készíthetnének ebbõl a kiváló fajtából. „Nem elképzelhetetlen, hogy 20 mustfok feletti nagy koncentráltságú kékfrankosok is kikerülnek az idei évjáratból” – sorolta Vesztergombi Ferenc, megjegyezve azt is, hogy a szüretet természetesen sok helyen a feldolgozó kapacitás is befolyásolja.
„Ahol kettõ kilogramm alatt van a tõketerhelés, ott jó, vagy fajtától függõen kiváló jó borok készülhetnek az idén. A prémium kategóriában – tehát maximum egy kilogrammos terhelésig, ahol eddig még csak próbafokolások voltak -, ha egy kis szerencsénk lesz, és az idõjárás megsegít minket, akkor különlegességek is születhetnek. A két cabernet próbái 19-20 és 20 fölötti mustfokokat hoztak, de kilenc ezrelék savat és 3,1-3,2 pH értéket mutattak. Ez a magas savtartalom azt jelenti, hogy e fajták még érésben vannak, hagyni kell õket. Az érésben a sauvignon hátrébb van, vagy mondhatnánk azt is, hogy talán a franc van elõrébb ” – ismertette Vesztergombi Ferenc, aki ismét megfontoltságra intett. Hiszen a cabernet-k szürete október 15-e után kezdõdik, és ha mindenkinek lesz elég türelme megfelelõ ideig tõkén hagyni a termést, akkor különleges, nagy értékû borokat készíthetnek e két világfajtából. Ha pedig tényleg lesz elég türelem, és az idõjárás is kedvezõen alakul, akkor az idei borok minõsége elérheti, bizonyos fajták esetében pedig meg is haladhatja a 2003-as nagy évjárat minõségét.
„Hegyalján már leszedték a korai fajtákat, így a sárgamuskotályt és a zétát, illetve a jórészt csak tájborként értékesíthetõ zenitet és zengõt. A szüret most már folyamatos, mert azok a gazdák, akik eladásra szánják szõlõjüket, folyamatosan szedik azt. A felvásárlási árak a tavalyi szintet 40-50 százalékkal is meghaladják, az idén 65 forinttal indultak, most már 80-90 forintnál járnak, de mustfoktól függõen akár 100-110 forintot is megadnak a felvásárlók egy-egy kilogramm szõlõért” – adott gyors helyzetjelentést a tokaji viszonyokról Orosz Gábor, tokaji borász. A termés egy átlagos évet alapul véve mintegy negyedével kevesebb, a szokatlanul száraz szeptember miatt.
Saját szõlõiben még csak próbafokolásokat végzett a tokaji borász, mindenhol 20 fok körüli eredménnyel, de a savak még mindig magasak, a bomlás csak a héten indult el, még várni kell a szürettel. Ha minden megfelelõen alakul, úgy tervezi, hogy a szárazbor alapanyagot a jövõ hétvégén szüretelik, de természetesen csak a teljesen ép, és teljes érésben lévõ fürtök kerülnek ebbe a kategóriába.
„A botrytis már ott van a szõlõben, de még várni kell, hogy még jobban megtámadja a fürtöket. Az idõjárás azonban kiszámíthatatlan, nagyon kell rá figyelni. Ha marad a jó idõ, akkor kiváló száraz és édes fehérborokat szedhetünk. Ha azt követõen jönne két-három esõs nap, ami beindítaná a botrytist, és aztán azt szeles, száraz idõ követné, ami kiszárítaná a szõlõt, akkor nagyon szép aszúkat is szüretelhetnénk. Ha nem így lesz, és a sok esõ miatt megrothad a szõlõ, az baj lesz, mert az ilyen termés szinte semmire sem jó. Ha pedig nem lesz esõ, akkor kevés lesz az aszútermés.” Orosz Gábor ehhez még hozzátette, hogy a szõlõszemekben már kezdenek barnulni a magok, ami azt jelenti, hogy lassan véget ér a növény biológiai fejlõdése, amit már csak a töppedés követ, és ami egyúttal a kezdõdõ szüretre is figyelmeztet.
Villányban is nagyjából félidõben tart a szüret, itt is, mint mindenhol, leszedték már a korai fehér fajtákat és a vörösök közül is pincében pihen már az oportó, a zweigelt és a pinot noir társaságában. A jelentõsebb fajták közül ismerkednek már a feldolgozó berendezésekkel a chardonnay-k is, míg a rizlingek közül azért a jobbak még a tõkén vannak. Ezek Ipacs Szabó Istvánnak, a Vylyan fõborászának tapasztalatai. Ugyanakkor õ is, mint minden szakember az idõjárásra figyel, a hegyvidéken az eddigi jó idõt múlt hét végén egy kis esõ mosta el, de az elõrejelzések az elkövetkezendõkben napos, az eddiginél hidegebb idõt jósolnak. Ez már elég lesz ahhoz, hogy a szõlõ elérje teljes biológiai érettségét, hiszen az alkoholok így is 13-14 százalék körül járnak.
Ipacs Szabó István szerint tehát már lehetne jó borokat készíteni, de igazán nagyokat még nem, mert még nem jöttek elõ a várt ízek, amelyek egy-egy nagy borban megmutatkoznak. „Ezért nem szedjük mi még a merlot, egyelõre várunk vele, és mindennel várni kell amíg lehet. Várni kell akkor is, ha az egyre hûvösebb napokkal, harmatosabb hajnalokkal és párásabb éjszakákkal egyre nõ a rothadás veszélye. Ezt a kockázatot a minõség érdekében vállalni kell, de meg kell találni azt az arany közép utat, azt néhány napot, amikor abban a tökéletes állapotban van a szõlõ, amikor a legjobb bort adja.”
Forrás:
Deluxe
http://www.deluxe.hu