A Jobbik felhívása a szerencsi szalmaégetõ erõmû létesítése ellen
Ezeket a törekvéseket pedig a kormány 9,5 milliárd Ft adókedvezménnyel, és további 60 millió euró hitellel szándékozik támogatni.
Az égetõmû 80 km-es körzetében a jelenlegi tájhasználatot figyelembe véve az összes szármaradvánnyal együtt – szakszerû vetésforgót feltételezve – maximálisan mintegy 80-100 ezer tonna biomasszára lehet számítani. Ez messze elmarad a beruházó BHD által tervezett és a nagy integrátorokkal már leszerzõdött 575 ezer tonna biomassza energiahordozók mennyiségétõl. Az integrátorok már le is szerzõdtek a gazdákkal 270 ezer tonna/év fûtõanyag-szükséglet elõállítására. Ebbõl az látszik, hogy a szükséges fûtõanyag-mennyiséget csak az energiafû-termesztés nagyarányú elterjesztésével fogják tudni biztosítani, melyre a szerzõdések nagy része is vonatkozik. Ugyanakkor a tervezett beruházás engedélyét alátámasztó hatástanulmányban e növény termesztésének ökológiai hatásait nem vizsgálták, vagyis erre az engedély nem vonatkozik. Ráadásul a biomassza, mint megújuló energia, sûrûsége igen alacsony, a tervezett égetõmû esetében csak a szállításból származó üvegházhatást okozó széndioxid-kibocsátás mértéke eléri a 380 tonna/év értéket. A beruházás évtizedekre meghatározóvá tenné a térségben a magas fosszilis energia-bevitelre alapozott, magas környezetterheléssel járó nagyüzemi intenzív mezõgazdaság létét, ahol a külsõ nagybefektetõi érdek a profitot a térségbõl kivonja, a károkat pedig a helyi társadalomra hagyja. Ráadásul ezeknek a szerzõdéseknek jelentõs része természetvédelmi, Natura 2000 és Érzékeny Természeti Területet is érint.
A beruházó BHD cégnek, ahogy említettük, ígérvénye van a pénzügyminisztériumtól 9,5 milliárdos adókedvezmény nyújtására, mindössze 75 munkahely teremtéséért és 4 éves megtartásáért cserébe. Az egyéb közvetett és közvetlen támogatásokat nem számolva ez 126 millió forint állami támogatás munkahelyenként. Vajon egy családi alapú kistermelõ vagy kisvállalkozó ebbõl hány munkahelyet tudna teremteni, és azt hosszútávon fenntartani? Bizonyosan legalább tízszer annyit, amennyiben ezt az összeget a Jobbik programja szerinti vidékfejlesztésbe ágyazottan fordíthatnák fejlesztéseikre a helyi gazdaság szereplõi. Tokajban több ezer éve a messze földön elismert szõlõtermesztés és a borászat, valamint az ehhez kapcsolódó kulturális turizmus és a kiszolgáló háttér jelenti a fõ megélhetési forrást az ott lakók számára. A Jobbik ezekre a hagyományokra alapozva kívánja fejleszteni a kistermelõi hálózatot, a bor- és élelmiszer-feldolgozást, -értékesítést, a kapcsolódó kézmûipart és a helyi gazdaság egészét. A helyi gazdaság keretein belül a lakosság közvetlen kiszolgálása érdekében létesített települési energiaellátó rendszerek jelentik számunkra a megfelelõ megoldást.
Mindezek alapján a Jobbik felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul állítsa le azt az FHB-n belül zajló folyamatot, amely részben vagy egészben közpénzekbõl szándékozik a már beígért 9,5 milliárd forint adókedvezmény mellé napokon belül további 60 millió euró hitelt nyújtani a szalmaégetõt beruházó BDH és/vagy kapcsolt vállalkozásai részére.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom minden törvényes eszközzel fel fog lépni a tervezett beruházás megvalósulása ellen, és ennek érdekében – a helyi gazdálkodói és civil erõket támogatandó – országos ellenállást fog tanúsítani az Országgyûlésben és azon kívül, mivel ebben az esetben ismét a nemzet érdekei ellen való politikai és gazdasági fondorlatról van szó.
Varga Géza
a Jobbik Agrár és Vidékfejlesztési Kabinetjének elnöke
Forrás:
barikad.hu
http://barikad.hu