A jó bornak is kell a cégér
– A nyár eleji idõjárás okozott-e kárt, milyen termés várható?
– A szõlõk már a zsendülési szakaszban vannak. Igen szépnek ígérkezik az idei termés. Hála istennek nem verte el a jég, a nagy esõzések sem tettek kárt, a betegségekkel is megbirkóztunk. Reméljük, hogy az augusztus és a szeptember is ilyen szép marad, és egy kiváló évjáratot könyvelhetünk el.
– Öt évvel ezelõtt léptünk be az Európai Unióba, megnyílt a hazai piac a külföldi borok elõtt. Sok gazda még a tavalyi borán sem tudott túladni. Az eladatlan készletek emiatt halmozódtak fel?
– Nem hinném, bár tény, hogy egyre több olyan olcsó külföldi bor kerül a polcokra, amely konkurense lehet a magyar boroknak, de inkább csak az alacsonyabb árkategóriákban. A közép- és felsõbb szegmensekben ez nem jelenthet jelentõs konkurenciát, de nem árt figyelemmel kísérni a folyamatokat. A borászok egyetlen szerencséje, hogy az önsorsrontó politika nem törte meg a magyar fogyasztók hazai borba vetett bizalmát. Pincénk forgalma a válság ellenére is valamelyest növekedni tudott, ezt a fejlõdést csak és kizárólag a magyar fogyasztóknak köszönhetjük, akik értékelik a megbízható minõséget. Reklámtól és kínálattól függetlenül ki tudják választani ár-érték aránya alapján, hogy milyen bort vásároljanak. A magasabb árfekvésû borokról azonban ez sajnos nem mondható el. A válság nemcsak anyagilag, hanem pszichésen is hat a fogyasztókra.
– A borok nagy részét ezek szerint belföldön értékesítik?
– Igen, a borok mintegy nyolcvan-kilencven százalékát a belföldi piacon értékesítjük. Termékeink negyven százaléka kerül az élelmiszerláncok polcaira, hatvan százalékát éttermeknek, borszaküzleteknek és szállodáknak értékesítjük. Kivitelre a legnagyobb mennyiség az Egyesült Államokba, Belgiumba, Japánba és Lengyelországba irányul, de szállítunk Angliába, Svájcba, Németországba, Csehországba is. A boraink iránt nagy az érdeklõdés Kínából, Svédországból, Oroszországból is. Habár mennyiségét tekintve a kivitel még mindig nem számottevõ, azért igyekszünk minden lehetõséget megragadni. Azt gondolom, hogy jövõnk inkább van, mint jelenünk.
– A tokaji, villányi és az egri borvidékhez képest a szekszárdi borrégió sokáig háttérben volt, azonban az utóbbi években mintha felzárkózott volna. Minek tulajdonítja ezt?
– Az elvégzett munka és az együttgondolkodás gyümölcse kezd beérni. A szekszárdi borvidék csodálatos, bármelyik régióval felveszi a versenyt, ezt mindig is tudtuk. A fogyasztói szokások mára megváltoztak, a harmonikus, bársonyos vörösborok felé tolódott el az igény, ami a szekszárdi boroknak kimondottan kedvez, hiszen ez a stílus a borvidékünk erõssége. A környékbeli borászatok és szõlészetek igyekeznek felnõni a tájegység nyújtotta lehetõségek kiaknázásához. Ebbõl a folyamatból a marketingköltségek elõteremtése hiányzik. Ezek súlyos összegek, a környékbeli borászok a vállalkozókat egyébként is sújtó megszorító intézkedések, adó- és járulékterhek nyögése mellett gazdaságuk fejlesztésére koncentrálnak. Érthetõ módon kevés pénz jut marketingcélokra, annak ellenére, hogy a szekszárdi borok a nemzetközi megmérettetéseken átlagon felül teljesítenek. A nemzetközi szájíznek a kékfrankos, a kadarka, valamint a cabernet franc és a rozé felel meg leginkább. A világválság miatt a nyugat-európai vásárló, úgy tûnik, elfordult a súlyos borok irányából a megfizethetõ, jó minõségû standard borok irányába.
– Ha már a marketingnél tartunk, most jöttek vissza az I. Hungaroring fesztiválról. Milyen tapasztalatai voltak?
– Sajnos az érdeklõdés minden elõzetes ígéret ellenére várakozáson aluli volt, a kiállító pincészetek igen jelentõs veszteséget könyvelhettek el. A meglehetõsen szervezetlen és tartalmában igen hiányos rendezvény méltatlan volt a magyarországi Forma–1-es futam társrendezvényéhez, hangulatához is. A szervezõk ígéreteinek ellenére a programok sem nívósak, sem változatosak nem voltak, mindezek ellenére külön belépõjegyet szedtek, és még hosszasan sorolhatnám a hiányosságokat. A vendégek, különösen a külföldiek elégedetlensége pedig a kiállítóknál csapódott le. Így sajnos nem lehet pozitív országimázst építeni, anélkül viszont nem fog kilábalni a bajból sem a hazai turizmus, sem a sok kiváló magyar termék.
– Milyen borfajták köthetõk a városhoz?
– Egyértelmûen a kadarka. Úgy érzem, kezdünk észhez térni a cabernet- és merlot-õrületbõl-, és egyre jobban elõtérbe kerül a kadarka és a kékfrankos, bár az utóbbit soha nem hanyagolták el. Érzésem szerint azonban nem becsültük meg eléggé a kékfrankost, bár ez a megállapítás fõleg a kilencvenes évek elejére volt jellemzõ. Most dolgozzuk ki az eredetvédelmét egy prémium kékfrankosnak, amelyhez bátran odatehetjük a névjegyünket. Az utóbbi években fantasztikus, csúcsminõségû kékfrankosok születtek a szekszárdi pincékben, amelyeknek sikere a termék kommunikálásán múlik. Ennek egyik fontos eszköze a védett eredet, hasonlóan a világ nagy bormárkáihoz. A kékfrankos egyedi fûszeressége, gyümölcsössége, finom tanninjai, gyönyörû illata révén fõ exportcikkünké nõtte ki magát. A kadarka viszont emblematikus szõlõ, amelyet minden szekszárdi borásznak kötelessége, sõt az utóbbi idõk tapasztalatai szerint már érdeke is ápolni.
– Majdnem hatvan hektáron gazdálkodnak, emellett szõlõt is vásárolnak. Tervezik a termõterület növelését?
– Mintegy negyvenhektáros területet szeretnénk integrálni, a jelenlegi helyzet szerint azonban csökkenteni kell a termelést. Sok mindentõl függ még, nem tudom például, hogy milyen lesz a termés, lesz-e elemi kár. A piac jelenlegi állása szerint a termelés harmincszázalékos csökkentése várható. Sajnos nemcsak a gyümölcs felvásárlási ára, hanem a bor is devalválódik, mivel évek óta folyamatosan nõnek a költségek, viszont a késztermék ára stagnál. Az elmúlt idõszak fejlesztéseinek köszönhetõen a hûtéstõl egészen az erjesztésig automatizált, kétezer-ötszáz mázsás kapacitású feldolgozóval, saját palackozóüzemmel rendelkezünk. A hordós és a palackos tárolás már kinõtte a kapacitásunkat, ezért bõvítjük a pincét. Egyedül a múltbeli és a jövõbeni fejlesztéseknek köszönhetõen tudunk talpon maradni. Minden nehézség ellenére azonban optimista vagyok, és hiszek a magyar bor jövõjében.
Évszázadokon átívelõ családi hagyomány
A 2004-ben az év borásza kitüntetõ címmel elismert vállalkozó a hatvanas évek végén kezdett borászattal foglalkozni. A család viszont már a 18. században a szõlõbõl élt, ezt a felújított és kibõvített házban a bejárati ajtón évszám tanúsítja: 1725. Manapság a behozott külföldi portékák ellenében és a hazai vállalkozókat sújtó adó- és járulékterhek mellett igyekszik a családi vállalkozó boldogulni, fejlõdni és új exportlehetõségeket kiaknázni. Takler Ferenc és fiai ötvennyolc hektáros szõlõterülettel büszkélkedhetnek, és százhúsz hektár szõlejét dolgozzák fel.
Forrás:
Magyar Hírlap
http://www.magyarhirlap.hu