A helyi alapanyagokkal ünnepelnek szerte a világon
[tn_2_bal.jpg] A nemzetközi Slow Food-mozgalom, amelynek célja a jóízû, fenntartható és méltányos alapokon nyugvó gasztronómia ismertté tétele, 2009-ben rendezte meg elsõ alkalommal a Terra Madre, azaz Földanya napját. December 10-én, illetve annak környékén idén is több száz eseményre kerül majd sor szerte a világon, amelyek célja, hogy közös étkezés, filmvetítés vagy oktatóprogram keretében hívják fel a figyelmet a helyi alapanyagok sokszínûségére és fontosságára.
Tavaly 130 országban szerveztek 846 programot, amelyeken összesen több mint 160 ezer ember vett részt. Carlo Petrini, a Slow Food alapítója szerint: „Az eseménysorozat célja, hogy felhívjuk a figyelmet a kistermelõkre, a felelõsségteljesen gondolkodó séfekre, a tudatos fogyasztói magatartásra úgy, hogy a világ számtalan pontján a helyi alapanyagok sokszínûségére és a gasztronómiai tradíciókra koncentrálunk. Egyértelmûvé kell tennünk, hogy ahhoz, hogy globálisan mindannyian jobb táplálékhoz jussunk, és boldogabban élhessünk, a fenntartható, helyi gazdaságok nélkülözhetetlenek. A Terra Madre Napon pedig azért ünnepelünk, mert a Slow Foodnál abban hiszünk, ha meg akarjuk változtatni a világot, akkor azt nem szomorúan, hanem örömtelien tudjuk elérni.”
Az itthon zajló programok sora december 6-án, vasárnap a budapesti bulinegyed közepén, egy termelõi piacon indul. A Szimpla Kert vasárnap délelõttönként nyitva tartó piacán a Slow Food Central Budapest egy filozófiájában hasonlóan gondolkodó szervezettel, a Slow Budapest csapatával fõz együtt. A következõ eseményre december 9-én Sárospatakon kerül sor, ahol a moziban Balla Enikõ sajtkészítõ elõadását követõen filmvetítést tartanak. Végül december 10-én a budapesti KiSSBende Bisztróban a Mitiszol? tart vacsorát organikus alapanyagból készített borokkal.