A borászok a közlekedésben alkalmazott zéró tolerancia ellen
A borászok is fellépnek a közúti közlekedésben nemrégiben meghirdetett zéró tolerancia ellen, azaz, hogy az autóvezetõ egyetlen csepp alkoholt se fogyaszthasson vezetés elõtt, a borászok szerint ugyanis az új elv nagyon megnehezíti napi munkájukat.
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) fõtitkára, a HNT ügyvezetésének véleményét összefoglalva úgy fogalmazott, hogy a borászok napi munkája válik gyakorlatilag lehetetlenné a zéró tolerancia miatt, ugyanis a borász nem kóstolhatja meg a bort még akkor sem, ha az technológiailag indokolt lenne. Ha ugyanis egyetlen korty bort is iszik már büntethetõ. Azzal is érvelnek, hogy az Európai Unió nagy borelõállító országaiban nem alkalmazzák ezt a rendszert. Így az onnan Magyarországra látogató turistákat elriasztja a tervezett intézkedés a honi borturizmustól.
Ezért Horváth Csaba megfontolásra ajánlja: a végrehajtás során csak azokat büntessék, de nagyon szigorúan, akik valóban veszélyeztetik a közlekedés biztonságát, azaz ittasak.
A fõtitkár egyetért azzal, hogy azt a jármûvezetõt, aki alkoholos befolyásoltság miatt balesetet okoz, szigorúan meg kell büntetni. Azonban általában nem azok veszélyeztetik a közlekedést, akik minimális mértékben fogyasztottak bor – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy az EU bortermelõ országaiban 5 ezrelék a limit. Ez utóbbi EU-tagállamok gyakorlatát kellene figyelembe venni Magyarországon is – hangoztatta Horváth Csaba.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának korábbi tájékoztatása szerint Magyarországon egy ember évente átlagosan 30 liter bort fogyaszt. A magyar borágazat éves árbevétele 80-100 milliárd forint között ingadozik évjárattól függõen. A bevétel 20-25 százalékát adja a kivitel.
Forrás:
Híradó
http://www.hirado.hu