A bor újra a nemzet büszkesége

Nehéz helyzetben van a borvásárló, amikor egy-egy nagyobb élelmiszerboltban a látszatra nem sokban különbözõ borospalackok között szeretne választani. Az azonos fajták közötti áreltérés nagyjából jelzi ugyan a minõségi különbségeket, ám így sem könnyû eligazodni a most már 3-5 ezer különbözõ terméket felvonultató magyar borpiacon.

Jellemzõen palackonként 200 és 5000 forint közötti áron lehet bort vásárolni. Az 5000 forintos felsõ határ persze csak irányár, egy-egy jó nevû pincetulajdonos ennél jóval többet is elkér portékájáért. Az Európai Unióban asztali és minõségi bort különböztetnek meg. Az asztali bor változata a tájbor, amely nevében földrajzi eredetét is viseli. Magyarországon az asztali borokat egy-, másfél, kétliteres üveg- vagy mûanyag palackban hozzák forgalomba. Az asztali bor literje 200-500 forintba kerül, míg a tájborért 350-700 forintot kérnek. A minõségi borok 0,75 literes vagy kisebb palackokban kerülnek ki a pincékbõl, s áruk palackonként 300-4000 forint között mozog. Az idei év elejéig létezett a különleges minõségû borkategória is, az ebbõl maradt készletek még árusíthatóak, de a palackozás már megszûnt ebben a kategóriában. Bevezették viszont a védett eredetû bort, ilyen például a bikavér, a tokaji borkülönlegességek, a szamorodnik, az aszúk. A védett eredetû borok köre bizonyára nõni fog, már megtörténtek az elõkészületek, hogy a Balatonfüred-csopaki Borvidék tihanyi körzetének bizonyos vörösborait, a Villányi Borvidék termékeit és az izsáki aranysárfehér bort védett eredetûvé nyilvánítsák.

Nem számítanak olcsónak a nevesebb borászok termékei, de az \”év borászai\” cím kitüntetettjeinek italaiban általában nem lehet csalódni. Évente több száz borversenyt rendeznek, általános települési, borvidéki, regionális, országos, nemzetközi borversenyeket hirdetnek. Megrendezik a Kárpát-medencei fajták, így a juhfark, az oportó, a hárslevelû, a furmint, az aranysárfehér, az ezerjó, a cserszegi fûszeres versenyét is.

Különleges alkalmakra sokan szeretnének különleges borokat vásárolni. Gyakori például, hogy gyerek születésekor eltesznek egy palack bort a nevezetes évjáratból, hogy csak évek múlva bontsák ki. Ha a szülõk ilyen célra a késõi szüretelésû szõlõbõl nyert bort – aszút, jégbort, jó évjáratú vörösbort választanak -, 10-12 Celsius-fokos helyen tartsák, s így a palackbontást nem csalódás követi majd.

A bor társasági beszédtémává vált. Tucatnyi borászattal foglalkozó szaklap jelenik meg rendszeresen, félszáznyi borról szóló, igazán tetszetõs kiállítású borászkönyv között lehet válogatni. A kereskedelmi rádiók borászmûsorokat sugároznak. Egyre több a szaküzlet, amelyekben képzett eladók igazítják el az érdeklõdõket. Ismert üzletemberekrõl, neves közszereplõkrõl derül ki, hogy szabadidejükben borászkodnak is. Szõlõtermeléssel és borászattal sok tízezren foglalkoznak Magyarországon, de persze sokkal kevesebben élnek belõle. A borászati marketinghez értõk szerint fontos, hogy egy-egy pincészet termékeit egy-egy személyhez köthesse a vásárló, ezzel magyarázható, hogy az amúgy visszahúzódó közszereplõk – ha a borról van szó – saját nevükkel vállalják portékájukat.

– Az elmúlt másfél évtizedben végre a helyére került a bor – mondja Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának fõtitkára -, újra a nemzeti identitás részévé vált a borászat. Ez a fejlett borkultúrájú országokban eddig sem volt szokatlan, az ötvenes évekig Magyarországon is természetes volt.

A laikus számára a bor egyéniségének talán legfontosabb eleme az évjárata. A szakemberek tudják: az évjárat minõségét a legkorábban a borok letisztulása után lehet meghatározni, ekkor a szõlõtermés egészségi állapotát, a must újbor-, cukor-, aroma- és savtartalmát minõsítik. Mivel Magyarország szõlõtermõ vidékein elõfordul kontinentális, óceániai és mediterrán klíma is, ezért ahány borvidék, sõt ahány fajta, annyiféle minõsítést illene nyilvánosságra hozni. Így van ez például Franciaországban, ahol az ismertebb borvidékeken külön minõsítik az évjáratot. (Az új, nagy bortermelõ országokban – Ausztráliában, Chilében, Dél-Afrikában – a kiegyenlített éghajlat miatt kiegyenlített a minõség is, hasonlóak az évjáratok.) Magyarországon jól érzékelhetõ az évenkénti eltérés: tavaly például szeptember végére az aszúszedés kivételével befejezõdött a szüret, idén viszont még a szüret ötödével sem végeztek. Ezért is fordulhatott elõ, hogy a 2003-ból származó fehér-, könnyebb vörösborok és rozék olyan gyorsan értek, hogy megelõzték a 2002-es és a 2001-es évjáratokat.

Az országos minõsítéstõl egy-egy borvidék jellemzõje is eltérhet. Például miközben 2001-ben az országos minõsítés jó-közepes volt, addig a Somló-hegyen – a sok helyi esõ miatt – a helyi évjárat jóval gyengébbre sikeredett. A borokban érzékelhetõ évjáratkülönbség egyébként csak a kilencvenes években erõsödött fel, addig ugyanis a nagy borászatokban igyekeztek eltüntetni az évjáratok közötti eltérést, \”állandó jellegû\” borokat forgalmaztak.

A magyar borexport ma nem számít sikerágazatnak. A kilencvenes évek végéig még évi 1,3 millió hektolitert exportáltak a magyar borászok, tavaly már csak 800 ezer hektolitert, s az idén ennyi sem lesz a kivitel.

Több mint hárommillió hektoliter óbor van még a pincékben, így az idei szüret után csaknem egymillió hektoliterrel több borra lehet számítani a tavalyinál. A várható feszültséget jelzi, hogy az egyik legbiztosabb piaccal rendelkezõ tokaj-hegyaljai borvidéken a gazdák szerint kilencezren kerülhetnek kilátástalan helyzetbe, ha az agrártárca nem talál megoldást a nagy mennyiségû termés felvásárlására. A borvidéken mintegy 52-54 ezer tonnás termésre számítanak, s ennek csak a felét tudják helyben feldolgozni. Az uniós szabályok szerint a felvásárlásnál elképzelhetetlen a közvetlen állami segítségnyújtás.

Forrás:
NOL
http://www.nol.hu