A bor egészséges!
Hippokratész ókori görög orvos például a bor nyugtató, vizelethajtó, sebgyógyító és hasmenésellenes hatásairól írt idõszámításunk elõtt 400-ban. Heltai Gáspár ellenben minden baj okát a borban látta: „Könnyezõ és pecsenyés szemek, bides lehelletek és fekete fogak, fájó gyomor és reszketõ kezek, köszvény és kólika minden testrészben, belek poklossága, olajat izzadó túros lábak és minden más betegségek az italtól származnak” – idézett a 16. századi nagy magyar írótól a rendezvényt megnyitó elõadásában Rosivall László. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Kórélettani Tanszékének professzora szerint a modern orvostudomány igazolja a régiek megfigyeléseit és magyarázatot is ad az ellentmondásokra.
A megfejtés az U-alakú összefüggés a testi bajok és az elfogyasztott bor mennyisége között. A koordinátarendszerbe foglalt kutatási eredmények ugyanis minden esetben ilyen görbét adnak ki. Ez magyarul azt jelenti, hogy például a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata ugyanúgy magas azok körében, akik egyáltalán nem isznak bort, mint azoknál, akik a kelleténél többet isznak – õk vannak az U-betû két szárán, középen pedig a mértékletes fogyasztók, akik napi egy-két pohár bort isznak és jelentõsen kisebb valószínûséggel kapnak ilyen betegségeket.
Ugyanez igaz egyebek mellett a máj- és a cukorbetegség, valamint a rák legkülönbözõbb fajtáira, és még arra is, hogy az illetõ mekkora eséllyel leli halálát közlekedési balesetben.
A bor tehát lehet áldás és átok, a legfontosabb ezért a mértékletesség – hangoztatta Rosivall mellett a többi elõadó is, akik az Országgyûlés Mezõgazdasági Bizottsága szervezésében tartott, „A bor hatása az egészségre – Molekulától a betegágyig” címû nyílt napon szólaltak fel a Parlament kongresszusi termében.
A meghívott elõadók a borrendek, a Magyar Bor Akadémia és vezetõ pincészetek nagy számban megjelent képviselõi, illetve orvosok, vegyészek, közéleti személyiségek és politikusok elõtt hangsúlyozták, hogy a mértékletes fogyasztó az államnak is jó. Ezt támasztja alá egy amerikai kutatás is az idõs korúak borfogyasztási szokásairól. Kimutatták ugyanis, hogy aki naponta iszik egy pohárral, az tovább él és 2 ezer dollárral kevesebbe kerül az egészségügyi rendszernek, mint aki egy korty bort sem iszik.
Minden magyar felnõtt átlagosan 2,5-4 deciliter bort iszik naponta, nagyjából annyit, mint az oroszok. A szakértõk szerint ez már sok, ezért aztán a mértékletesség kultúrájának elterjesztése a legfontosabb feladat Magyarországon.
Forrás:
HírExtra
http://www.hirextra.hu