2018. december 10. Judit

hírek

Balla Géza az Év Bortermelője

Év Bortermelője 2018

Folyamatosan nő a borászati ágazat árbevétele

Tízmilliárdos borászat építését tervezi egy pinceszövetkezet Somogyban

Befektetne?

Visszatér a Nemzetközi Bormarketing Akadémia!

27. Budapest Borfesztivál

Óvatosan a pincében, kezdődik a mustgáz-szezon

Dömping az alföldi feldolgozóknál

Szőlősgazdák figyelem: ezer apró módosítás egyetlen jogszabályban

szavazás

A seregélyek védelme indokolt?

Igen

Nem

Mindegy

Nem tudom

szavazok

2018-11-20

Év Bortermelője 2018

28. alkalommal mozgósította a Magyar Bor Akadémia a szőlész-borász és a vendéglátó szakma elitjét, hogy nevezzék meg Magyarország legrangosabb borászati elismerésének jelöltjeit. A felkérésnek mintegy 300 borász, borszakíró, szakértő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef tett eleget.

Minden felkért szakember 3 bortermelőt jelölt a címre, így több szempontot is érvényesíthetett, amikor favoritjait kiválasztotta. Az összesített szavazatok alapján a legtöbb jelölést kapott borászok mellett, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, az Év Bortermelője díj korábbi győztesei közösen is megneveztek egy személyt, aki mindenképpen bekerült a végső győzelemre esélyesek közé.

A jelölések feldolgozása után öt kiváló bortermelő vág neki a megmérettetés utolsó körének: Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék), Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék)

Érdekesség, hogy a díj 28 éves történetében először került be határon túli történelmi borvidékről borász a jelöltek közé. Az öt jelöltből hármat a Balatoni borrégió ad, illetve örömteli, hogy egy korábbi Év Bortermelője (az azóta elhunyt Figula Mihály) fia is ismét a díj jelöltjei közé került!

A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2018-as Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. A jelöltek a "Borest a Bor Akadémián" rendezvényen mutatkoznak be személyesen és boraikkal november 22-én, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Forrás: [hirszerkeszto]

Hozzászólások a hírhez:

Nem vagy bejelentkezve, ha te is hozzá akarsz szólni, akkor kérlek jelentkezz be!

belépés

e-mail:

jelszó

regisztráció

belépés

keresés

hol?

mit?

keresés

e-mail a szerkesztőknek

Borászat.hu - A Borászat első oldala

2002-2017

Powered by DomainNet - Készítette: Báhidszki Márton Desing: Soltész Mátyás